Elérhetőségek

Vasszécseny Község Önkormányzata

Cím: 9763 Vasszécseny, Petőfi Sándor utca 11.

Nyitvatartás


Ásványmúzeum

Ásványmúzeum és Földtani Bemutatóterem

 

A vasszécsenyi Ásványmúzeum és Földtani Bemutatóterem Pődör György elképzelése, valamint ikertestvére, a már elhunyt Pődör Miklós tervezése alapján egy romosan megvásárolt egykori tejcsarnokból került kialakításra családi beruházásban.

A múzeum 120 négyzetméteren, négy teremben a tulajdonos válogatott gyűjteményéből, a nem a trianoni országra korlátozódó történelmi Magyarország, és a környező országok ásványait, kőzeteit és fosszíliáit mutatja be. Kizárólag itt látható a történelmi Magyarország bányavárosainak összes címere, és egyedülálló módon itt táthatók csak együtt a védőszentek faszobrai: az árpádházi Szent Kinga, Szent Borbála és Szent Anna, de megtalálható fából megmintázva a múzeumban a Bányamanó, a besztercebányai-selmecbányai bányalegendák alakja is. Az alkotásokat Joó László toronyi fafaragó mester készítette.

Megszemlélhető a bocskai sapkás, fekete vállhajtós bányász díszegyenruha, amely egy bauxitbányász hagyatékából való. Ki vannak állítva régi bányászati eszközök, kellékek is. A vitrinekben pedig számtalan szebbnél szebb, értékesebbnél értékesebb ásvány, fosszília látható. Akadnak mikroásványok, ahogy UV-ásványok is, amelyek fehér színük ellenére UV-lámpa fényénél csodálatos színekben pompáznak. A múzeum sok érdekes és szép, mára már nem gyűjthető ásványokkal is büszkélkedhet. Láthatók mátrai (Gyöngyösoroszi, Recsk), zempléni, mecseki vagy bakonyi anyagok, köztük egy ritka mellit Csordakútról. Ezt a szerves ásványt csak rövid ideig lehetett gyűjteni, mára már védett, de a lelőhelyet rekultiválták. Szintén kuriózum a smithsonit ásvány. Egy hatalmas, 20-25 kilós, Telkibánya mellől származó fehéropál is látható vitrinen kívül, ahogy jól mutat egy nagyobb borsókő is.

Fosszíliák (régi, elpusztult állatok maradványai) is helyet kaptak a múzeumben. Ki van állítva egy dinoszaurusz lábnyoma is. Fellelhetők tengeri, agyar- és fogfosszíliák is. A látogató megismerkedhet a földtörténeti korokkal, az ásványok, kristályok, kőzetek és fosszíliák fogalmával, megtekintheti Vincze László festőművész Teremtérmítosz képét is.

Az udvaron álló kopjafát Pődör György egykori tanítványa, Borbás József fafaragó készítette a 2008-as megnyitóra. Kristályformákat szimbolizál, rajta a "Szerencse fel!" felirat. Az épület előtti úgynevezett megállító táblát a devecseri faüzem adta, és telepítette a múzeum elé ingyenesen. A két csille pedig egy ajkai ismerős ajándéka. Az eredeti, rendbe hozott csillék tele vannak ásványokkal, hogy a mai gyerekek is kaphassanak belőlük. Alkalmanként szerveznek a múzeumben programokat is. Gyakori vendégek itt a kis óvodások és az iskolások. Tartanak foglalkozásokat az ovisoknak, de rendhagyó tanóráknak is helyszíne az Ásványmúzeum, amelyben a rendszeresített Vendégkönyvben írhatják le élményeiket, véleményüket a látogatók.

Állandó nyitvatartás nincs, az Ásványmúzeum előzetes bejelentkezéssel és időpont egyeztetéssel látogatható.

 

Elérhetőségek

9763 Vasszécseny, Gyöngyös utca 2.

Tulajdonos: Pődör György

Telefon: +36 94 377 557

Mobil: +36 70 632 6309

 

Kapcsolódó link: http://asvanymuzeum.com/

Kapcsolódó galéria


Vissza az előző oldalra!
Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán annak érdekében, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek, valamint a látogatottság mérése céljából. A sütik használatát bármikor letilthatja! Erről bővebb információkat olvashat itt: Adatkezelési tájékoztatónk
Vasszécseny Község Önkormányzata - Magyar